Helena szerelmes versei

Suttogás holdfényben
Helena

Jöjj kedvesem! Lám a Hold most nékünk adja
a kékjébe burkolt suttogó éjszakát,
hogy elrejthessem arcom láz-pírjait, hisz
lángol, s a tűzkorong hajnali szerelmes
pillantását felülmúlva, megszégyenül.
Szerelmet suttogj nékem, s légyen csendesült
szív-szonátád, hogy felfedezzük esthajnal
szikráinak pattogását, mely vétkezik
szemed tűzjátékával, csókok ösvényén.

Csatolok egy csodás zenét:

Beléd veszek
Helena

Mikor az esti alkonyat beleszédül
az éjbe, és kóborló félszeg árnyakat
rajzol a sötétben, tekintek az égre.
Úgy követlek én is félelmek mezején,
mint aranyló napkorong a sugarait
alkonyat idején. Simulok rajtad, mint
pára az üvegen, s mikor ajkad érint,
az édes, mohón elcsenem féltett jussom,
de már vissza is adom. Lendül a karom
féltő ölelésre, mint nyírfa ága a
tavaszi ébredésre. Érintlek kezemmel,
ahogy szellő a víz tükrét megremegve,
s beléd veszek, mint tóba a hulló levelek.

Hallgassátok szeretettel előadásomban.

Selyem szál
Helena

Gondoltál-e arra, ha felettem
egyszer szomor csillagok ragyognak,
zokog majd hiányom ázott párnád
illatán, s őrzi-e ölelésem
múlt hevének suttogó sóhaját.
Kezed majd matat, keresi bőröm
lenyomatát, mint elveszett múltnak
darabkáját, s jajdulnak reggelek.
Magadhoz veszed-e párnám fejed
belé temetve, hogy hajam virág
illatát visszalopjad magadnak.
Emlékszel-e majd…
Mikor arcodba hullott, ittad a
boldogság poharát, s az utolsó
cseppeket is megosztottad vélem.
Ujjongsz-e majd ottfelejtett selyem-
szál csillogásán, mit néked hagyok,
hogy erre fűzd, hulló gyöngyeidet.

Gyönyörű zene!

Ezért is készítettem el a videóját, mert reám különös hatással volt.

El nem csókolt csókok..
Helena

Az el nem csókolt csókok, még égnek ajkamon,
mikor a peronon állva vártam a jöttöd,
s a decemberi fergeteg pihéket rajzolt
sötét pilláim erdejébe, majd csillagokat hímezett
a véget nem érő várakozás lábai elé.

Gallérom duruzsolt a füleimbe, csak
ne halljam a szél kárörvendő kacaját,
mi szüntelen emlékeztetett e téli délutáni
szürkeségben a magányomra.
A latyakos pályaudvar sínei között kószálva,
egyre csak azt fújta… Várj, csak várj.

S én türelmesen vártam, bár didergett
a várakozás a lábaimban, a csóktalanság is az ajkamon.
Hirtelen a füstből leplet lehelt reám egy gőzös,
s füttyentve intett…lám, ezt is hagytad elmenni.
Ott álltam a forgatagban megszeppent lelkemmel,
mint megfagyott érzelmek hordozója, s mivé legyek ezután.
Nem jött akit vártam. Lábaim elé néztem merengve,
s hirtelen szembejött vélem a Mosoly,
mely vigaszt nyújtva lelkemet simította,
s csak nevetett… hófehér fogai, mint gyöngyszemek
ingereltek a kacagásra.
Édesen enyhült a fájdalom, s a hóesés is rajzolta
lépteink, már együtt a négy, és vállainkra
hullott a pályaudvar jég-hideg ajándéka.

Csók még nem volt, csak forró ölelés, mert mindkettőnk
ajkán megfagytak a csókok, és az el nem csókoltak is.

Álmodjál
Helena

Bennem a könnyeim emlék-gyöngyökké
változtak, úgy ragyognak, mint csillagok.
Fájdalmam mezejét virággal hintem,
ma feltörni készek a fájó sóhajok.
Nem sírok már, múltunk bennem muzsikál…
Ezer dallam emlékeztet, csak szépet
álmodjál… álmodjál.

Hajnali szonáta
Helena

Sóhajok szöktek égő ajkamról,
mint szellő pagonynak rejtekéről,
s megtáncoltatva a lélegzet kis
virágszirmait, eléd hullottam.
Arra vártam, hogy magadba szívjad
vágyízű leheletem, hogy benned
otthonra leljenek pillanatok
tünékeny óhajtásai… Engedd…
Már keveredett a te az énnel,
mellkasunk láza egymásért dalolt,
szonátákat komponált a hajnal,
sóhajaink selyme, fölénk hajolt.

Fájó pillanat
Helena

A pillanat vajúdva felettünk kereng,
s úgy ömölsz egyre reám, mint a déli
napnak tüze a tó tükrére. Heverünk,
s bennünk dörömböl vadul a szenvedély,
égető máglya. Sóhajtanak a holnap
édes ízei és belénk döf a fáj,
a nincs. Keverednek jajok, csókos-könnyek,
öröme-fájdalma, édes kínlódás.

Hamisan szól…

Helena

Tudom már, hogy  mi az a bánat,

karjaim nem nyújtom utánad.

Szótlanul fejed fölé nézni,

s éjszakán magányomtól  félni.

Mint bősz fergeteg, ha port kavar,

szemem száraz, mégis mar…ó jaj.

Apadtak gyógyító könnyeim,

s a húr is feszül, az együtt már-

már, szenderül. Mivé lettek szép

szólamok, együtt csengő édes

dallamok. A dal, hamisan szól.

Mindenkinek nagyon szép Karácsonyt kívánok szeretettel ezzel a csodás

dallammal, a dalszövegét magam írtam és énekelem el.

Karácsony este…

Helena

Kimostam a lelkemet,

legyek néked hófehér,

Karácsonynak éjszakán,

mikor lelkünk összeér.

Ha tüzes fények gyúlnak

égő szemed íriszén,

egy könnycsepp fájón gördül,

lelkednek szép miséjén.

Öleld magadhoz, szíve

már a szíveden dobban…

csengettyűk is dalolják:

itt van, most is veled van.

Karjaidba szököm…
Helena

Rémülten nyakadba kanyarítom
féltő ölelésem, hogy az éjszaka
el ne rabolja meddő csókjaimnak
végső virágát, hiszen néked nyílott.

Vággyal nevelgettem, hogy szív-virágom
az éjjel, estike bódulatával
szédítsen a karjaimba, s ne láss mást,
mint ragyogó égboltnak sugarával

felhevített bőrömnek rózsás pírját.
Hajnal ha érkezik, osonj lágy függöny
pajkos tánca mögé, és várj, míg hívlak,
s én boldogan a karjaidba szököm.

Egy videós dalomat hoztam el Néktek. Fogadjátok szeretettel.

Kedves Barátaim!

A héten egy csodás dal kerített a bűvkörébe. Az előadó hangja az előadásának hitelessége és sorolhatnám.

Joe Bonamassa & Beth Hart – I’ll Take Care Of You

Elhatároztam – mivel angol nyelven énekeli a művésznő -, hogy megírom reá az én versemet:

Törődni fogok veled c.

Olvassátok-nézzétek, s  remélem a hangulata benneteket is megfog,  és tetszeni is fog néktek.

Szeretettel: Néked

Ajánlás: Úgy olvassad abban az ütemben, ahogy a dal szól…

Meghallgattam ezt a szép, búsongó dalt. A hangulata nagyon megfogott. Itt is esett, szomorú volt az alkony.
Hallgattam és írtam a sorokat…most elétek tárom.

Homályba vesztél…
Helena

Szerettem volna
egy csókot kapni…
de eltűntél és az árnyék
közénk állt.
Merre mentél…
a fényből a homályba,
kínzó hiányod már
úgy reám szállt.

Veszteségként élem,
mert hiányzol nagyon.
Nem lehettél vélem,
és az eső csak egyre folyik
a párás ablakon.

Borús ez a mai alkony…
itt ül már a szívemen,
egy örök végtelen homály…
Jöjj vissza fény…
ragyogj újra énnekem.

Próbáld a zene ritmikájára olvasni.

https://www.youtube.com/watch?v=dzilW4kYapc

Hajnali szonáta

Helena

Sóhajok szöktek égő ajkamról,

mint szellő pagonynak rejtekéről,

s megtáncoltatva a lélegzet kis

virágszirmait, eléd hullottam.

Arra vártam, hogy magadba szívjad

vágyízű leheletem, hogy benned

otthonra leljenek pillanatok

tünékeny óhajtásai… Engedd.

 Már keveredett: a te az énnel…

mellkasunk láza egymásért dalolt,

s szonátákat komponált a hajnal,

sóhajaink selyme fölénk hajolt.

Álom, te édes!
Helena

Csillagom ragyog…
Szép szemed a tündöklő
magával ragadt.

Meddig lesz enyém?
Jaj nékünk, beléd veszek.
Álom, te édes!

Maradj, kínozz még!
Köddé válsz-e hajnalig?
Maradnod édes!

Egyszer megkérdezték, hogy miért szeretem az őszt…
Versemben válaszolok…

Őszi idill…
Helena

Szeretem az őszt, s hogy mit is szeretek rajta?
A forró nyár hevét, szelíden őszbe altatta.
Arannyal-köddel befújta a tájat,
a szakállas öreg tél szerintem meg várhat.
Most tiéd a főszerep! Jöjjenek langy napok-esték,
a színek is tobzódnak, nem is kell néki festék.
Illatok hömpölye a kopár kerteket járja,
beérett a szőlő… édes a must is, – mondod – megjárja.
Alma már a polcokon, őrzi nyár zamatát,
s ha jön a hideg tél, majd előkerül a nagykabát.
A forró gesztenyét zsebünk sem bánja,
kezünknek ajándék, nincs is ennek párja.
Fázunk…s az utcai árusnál egy pohár jó forralt bor…
a szegfűszeg illata orrot csiklandoz, érzéket felborzol.
Sietünk haza, befűtjük a kályhát,
pattog a tűz is…nézzük szilaj lángok táncát.
A sütőben jonathán… illata oly csodás,
fahéj is került reá, csókok után lett ez, ráadás.
Meleg kályha tetején sütjük a gesztenyét…
megrakjuk a tüzet, s nézzük mily mesés.
Mellé kuporodok, átölel kedvesem,
csoda-e hát, hogy az őszt oly nagyon szeretem.