A tavasz érintése….
Helena
Nem aludt egész éjszaka, nyugtalanul rótta egyre az utcákat…
Hajtotta a vágya, a szerelem utáni sóvárgása ott dobolt a mellkasában szüntelen.
Váratlanul a távolban feltűnt egy leány, kit a hajnali fények különös szépségbe burkoltak. Vonzotta, s mint egy párját kereső hím kinézte magának…. szemét pihentette a lány vállára omló szőke haján. Úgy érezte, már végérvényesen elvarázsolta, szüksége van reá.
Gépies, puha léptekkel lépdelt…haladt felé, de a távolságot mégis úgy érezte mintha nem akarna csökkenni, és egyre távolibbnak és elérhetetlenebbnek tűnt a lány.
Lelkében a béke már régen elveszett. A buja tavasz és a lány közelségének illata különös hangulatba varázsolta.
Remegő kezekkel egy cigaretta után kutatott zsebeiben, és idegesen rágyújtott, majd egy mélyet szippantott a meleg füstből.
A hajnal már ott leselkedett a panelházak tetején, szürke egyhangúságukat falfirkák díszítették. Úgy álltak ott a kopár semmi közepén, mint óriási felkiáltójelek és jelezték a környezet számára, hogy nehéz sorsú emberek lakják, de érző emberek, a firkák is erről meséltek.
A pirkadatban néma a csend… alszik még mindenki, de amott egy balkon ajtaja zajosan kinyílt és megjelent egy kócos férfi.
Szemét megdörzsölte, hogy az éjszaka duzzanatát eltüntesse, majd egy mélyet szippantott a hajnali friss levegőből. Karjait széttárta – pizsamája ujja lassan felcsúszott – majd nyújtózott egy nagyot nyögdécselve.
Hangos érces hangján beleharsogta a hajnalba:
Hurrá…. itt a tavasz!
/Megjegyzés: A beillesztések betűméret változást okoznak, ezért elég bosszús vagyok./
