Helena
Bágyadtan gömbölyödik a májusi nap.
A horizonton sötét égi pamacsok
fürdetik arcát, majd sápadtan felpislog.
Lenge felhők csipkéiből zord, óriás
dunnát gyúr a tavaszi szellő. Már esik…
Szelek zúgnak, hozzád jöttem, néked zengik.
Megöntözünk… úgy fáj. Könnyem is együtt
hullik az esővel, bánatunk betakar.
Anyám! Téged köszöntlek… én és a zivatar.
