Ez a versem is egy kora hajnali séta utócsengése.
Az elmúlt esztendőben egy parányi madárpár is fészket rakott a szúrós ágai közé. Örvendeztem mikor megláttam, hogy lám-lám nemcsak nekem tetszik.
Figyelemmel kísértem a fészkét őrzőket, de egy éjszaka, hatalmas vihar tépázta meg a kertemet.
A fészek reggelre üres volt. A vihar kisöpörte őket, s.eltűntek a kicsinyek és a szülők is. Szörnyű volt a gondolat, hogy a cseperedők hogyan végezhették…
A szülők nem választották meg jól a fészek helyét, ez volt a szomorú valóság.
A tüskék nem védenek meg mindentől.
Rózsabokor….
Helena
Hajnalodik…
A nap aranyló fátylát teríti a földre,
s ébredő madarak hada fúj riadót.
Ébred a kert… hűvös a hajnal,
lábam alatt jajongva hajlik a fű.
Rózsabokrom selymes szirmán
csillognak az ébredés hűs könnyei.
Lassan tovagördül… meg-megáll,
s menyasszony szoknyája lehullik.
A bimbó, mint ifjú gőgös szűz,
a felkelő nappal kacéran szembenéz,
de holnapra szirmát kibontva,
szoknyáját csábosan felhúzza,
s mint ifjú menyecske várja, hogy
sorsa beteljesül.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: