Forrongó világ…
Cserzett az arca a szikes földnek,
mély barázdát hasított az ujjongás,
keményre edzette a rögös utat,
a szomj okozta száraz fonnyadás.
Kiszáradt tocsogók, béka testek…
az élethez ez maradt, s oly kevés,
a gólyák is korán elvándoroltak,
ki tudja, menni, vagy maradni, merész.
A fészekben halott madártetemek…
száradó kis lábuk rég égbe kiált,
elhagyottan billeg a fészek, ring…
még altatja örök álmú, gólya fiát.
Piheg az anyó a kert végében,
sovány diófa lombja is hullik már,
feltekint a hulló levelekre, mormolja;
elpusztít mindent, ez a forrongó világ.
Szűcs Helena
