Most sem jön senki…
(Szonett)
Aranyló ősz, már a kertekbe tévedt,
megállt tétován, és a kapu előtt
hajnali ködöt szórt, szomorú képet;
hulló leveleket, őszi szemfedőt.
Ághegyén fonnyadt alma dédelgeti
múló zamatát, kóstolót csippent egy
éhes madár, szökken, majd eszegeti
ősz ajándékát. Mily édes ez a kegy.
A házban ég a tűz, sült alma illat,
meghitt melege őszt vidít. Két öreg
egymásra tekint; jönnek… szemük biztat.
Régen várnak… régen, hosszú lesz az ősz,
mire megsül a kalács és az alma,
most sem jön senki, csak egy árva levél.
Szűcs Helena