Lobogva…

Lobogva…

Részegülten csendül bennem

a meztelen vágy,

dermedt ajkamon oldódik a szó.

Felszakítom.

Fakadjon dalra a hallgatás,

mint hárfán a húr,

hogy bongjanak füledbe édes szavaim.

Éjszakánk lobban, karodba űz,

és félszeg dalaink trilláznak,

mint sóvár csalogány.

Már áramlik csókjaink íze,

édesült csendünkbe merülünk,

végtelen e csobbanás.

Szűcs Helena

.

Tovább a blogra »