Helena: Szeretsz-e még…

Asszonykezem, ha válladra teszem,
szemeim kutatod, s titkom tudod…
mert minden pillantásomban jussod,
nyitott könyvem, könnyes tekintetem.

Becéző kezed rezdüléseit
gyengéd csókjaimmal jutalmazom,
repdesnek, mint madárka tavaszon,
s bejárva minden ág füzéreit,

mikor csalogatja a hűs csalit
a pihenni vágyót a gallyakról.
S te révedezve újra kérdezel:

Szeretsz-e még akkor is, ha az ég
felettünk vihart kavar, s bánatod,
kövült titkod fájdalmát átkozod?​