Szavaimra hullik a szerelem…
Helena
Töprengek…
néma révületben,
s álmodom azt,
hogy vágyott hallhatatlanságom
papírra véssem én.
De tudom,
jön a rút idő, és
sárgult lapjaimon
fakult betűk siratják majd létem.
A szél majd elfújja,
mint zörgő levelet
az elmúlás.
Gyöngybetűim forrását
fogják-e kutatni,
hisz időknek vasfoga alatt
szavaimra hullik a szerelem.
Betűim, mint apró mécsesek
ragyognak-e majd,
s hirdeti-e hogy
lángja örökkön éget.
Megfejtik-e majd,
mit jelentett nékem
a papírra vésett szerelem.
