Gyengülő láncok
Helena
Szenderegni és álmodni volna jó,
parázs fájdalmamat szüntelen kergetem,
könny borítja arcom minden éjszakán,
kereslek álmaimban egyre… szüntelen.
Úgysem érted, mi az mi fáj, és mégis…
szikrázó tüzet szít, táplál a gyűlölet,
gyűlölj csak, ha szeretni már nem tudsz,
régen oly szép volt… ne gyötörd szívemet.
A remény, mint kóbor vándor elhagyott…
tévedést halmoztál… nincs összetartozás,
tépd szét az emlékek gyengülő láncát,
én is akarom, s jöhet a végső felszámolás.
Múltunk ezüst harangjai csendülnek…
olykor olyan, mint egy végső üzenet:
– ne bízz a már kimondott szóban –
engedj mennem, ne szorítsd kezemet.
