Drága kicsi éned

Helena

Ő volt egykor a bölcsőm, és lett az Anyám,
mikor karjaiba zárt egy téli éjszakán.

Lassan engedett öle féltő burka,
gyermekét várta, hogy végre kimondja:

Anya lettem! Köszönöm, ó, Istenem…
mennyire vártam aprócska kincsemet.

Sokszor mesélte szegény, menyire vágyott…
áhított gyermekével gondolatban játszott.

Szerettem hallgatni a várt születésem,
százszor is mesélte, és én egyre csak kértem.

Már nem kérhetlek soha, drága, jó Anyám,
szakadt a zsinór egy őszi délután.

Most már én folytatom örök, szép mesédet…
itt ül az ölemben, drága, kicsi éned.

Ő viszi tovább, mit Anyám reánk hagyott,
tanítom… óvó kezünk miként ringatott.

Tág szemekkel, ölembe fészkelte magát…
Zavartan kérdezett… ő volt a Te Anyukád?
Akkor én ki vagyok? A kicsi unokád?

Igen kincsem…
az vagy!