A sóhajtás, mennyi minden kifejezője és kísérője lehet.
Olykor fájdalmat takar, olykor vágyódást, olykor bosszúságot és sorolhatnám így tovább.
Földi létünk is egy sóhajtással indul és fejeződik is be.
A napokban én is sóhajtottam… s reám kérdeztek…. miért-e nagy sóhaj?
Ekkor az jutott az eszembe, hogy egy életen át, mennyi sóhaj hagyja el ajkunkat.
Milyen jó… és megkönnyebbülést hozó, ha fájdalmunkat egy sóhajjal elengedjük.
Az is megesik, mint az én esetemben akkor, hogy minden ok nélkül tettem, de milyen jó volt…
Kívánom, hogy sóhajaitok mindenkor hozzanak megkönnyebbülést, csak úgy…
A versem megszületésének is ez a gondolatsor volt az ihletője.
Egy sóhajtás…
Helena
Egy halk sóhajjal indul el az élet,
mikor a szerelem, Édesanyád ölébe téved.
Hűséges kísérőd, követ egy életen át…
örökre a tiéd, olykor hűtlen is hozzád.
Gyakran, pille könnyű, mint egy fuvallat…
mélyről fakadó, ha emészt egy rossz gondolat.
Könnyeid, s kínjaid között is születni képes,
akadozva feltörő, de titkolni őt… rémes.
Mikor éget a szerelem, vágyadtól reszketsz…
sóhajod küldöd, mert csakis érte szenvedsz,
csillogó szemeid rózsaszín fátyolán,
újra elhagyja ajkadat, egy forró éjszakán.
Ha elér a bánat, mert sajnos ez is kijár,
s azt sem tudod, hány napot szeretheted már…
azt, kinek életed, sóhajaid köszönheted…
könyörtelen öleléssel elviszik, az angyali kezek.
Életed már, oly sok sóhajjal ajándékozott téged,
s ha egyszer majd érted is eljön a végítélet…
lehunyod szemeidet… egy halk sóhajtással,
könnyezve búcsúzol…már indulsz, a szebb világba.
