Voltál nékem….
Helena
Tenger könnyek egy bíbor hajnalon,
sírok az egyszer volt szavaidon…
Előtört emléked, örök a bánat,
múlt lidérce oson, egyre utánad.
Voltál nékem fény, bíbor ragyogás
kövekben felcsillanó éjvarázs…
Meztelen lelkemet nem rejtettem,
lepel hullott már, s én eléd tettem.
Kértél maradjak, eszem menekül…
maradni édes, de ott legbelül
lebeg, mint a súlytalan sóhajtás…
mit felkap a szél, nincs már megnyugvás.
Vihar tombol rég… mélyen legbelül,
talán egyszer majd… el is csendesül.
Régi emlék… s oly fájó gyötrelem,
segíts nékem felednem istenem.
