Meddig lesz enyém…
Helena
Nékem ragyogsz minden éjszakán, s Hold leple,
mint égi fátyol borul reád nyári alkonyon.
Szemeidben szikrázó fényük mutatja utam,
s arra vágyom… hogy tündökölve vakítson.
Meddig lesz enyém e fény, s véle pillantásod,
melyben már otthonra lelve elmerültem,
s mint gyöngyhalász mélységmámorában,
tudattalan bolyong tengeri szirteken.
Vigyázz reám csillagom, s meglásd…
tiéd mindenem, omlottak márványfalak,
nem szeretnék más lenni, hiszen megálmodtál,
s e földi létem véled lesz szép, s általad.
