Jöjj vissza….
Helena
Mit ér a vágy,
ha meghal a remény,
ölelő két karod,
már nem nyújtod felém.
Ringnék én vágyban,
őrülten szeretve,
feszülő testemet,
tennéd fel keresztre.
Magányom elhagynám,
futnék a világba,
csak fájdalmam zokogna,
jajongva kiáltva:
hol vagy vágy,
elillant szenvedély?
Jöjj vissza karomba!
Így életem, mit sem ér.
Kedves Látogatóim!
Nem szerelmes vers – mint általában – amit ide fel szoktam töltögetni, de egy kis változatosság… talán benneteket is arra ösztönöz, hogy kutakodjatok az emlékeitek között.
Kincskeresés…
Helena
Csak álltam a rozzant ajtó előtt…
Rég vágytam arra, hogy a bűvös küszöböt átléphessem…
Mindig tilos volt, mert gyermek voltam.
Hiába kérleltem Nagymamát, hiába….
Aztán többet nem kértem.
Felnőtt lettem… sajnos az élet feloldotta a tilalmat.…
————————————————————————
Kezem a hűvös kilincsen….
tán látni vélem a Nagymamát… hittem.
Érzem a fáradt levegő nehéz illatát,
s az ajtó hatalmas repedésein kandikáló egér riadalmát..
Szabad az út… a nagy felfedezés,
és szemem egy pillanatra a résen is átnéz.
Mily hosszú volt eddig a türelmi út,
a lehetőség már adott, s a lábam előtt …soványka egérke fut.
.
Elképzelem most, hogy mi is vár,
csak végre nyíljon már az az öreg zár.
Lehet, ha belépek nem látok majd semmit,
s rájövök, hogy nincs is idézzenek senkit..
Csak a kilincset kell lenyomnod – biztatom magamat –
jöjj, leld meg a rég várt titkokat.
A zár rozsdát nyögve ellenszegül,
a kulcs melletti fali beugróból az olajozó is előkerül.
A szögre akasztott kulcs mívesen cifrázott,
kíváncsiságom már bentről is reám kiáltott:
Jöjj, leld meg, mire vártál…
.
Hány éjszakán álmodtam a csodáról,
most kezemben csak egy görbült gyertya világol.
Így hát elindulok a falépcsőn, dalolnak a fokok,
s bevallom… kicsit félek olykor vacogok.
Senki nincs a házban, csak kíváncsiságom s magam,
pókhálók lengenek, simogatják hajam.
Sötétség van, nem sokat lát szemem,
egértetemek borzolják idegzetem.
A sarokban csillan valami, oda is lépek,
felragyog szemem, és már nem is félek.
Kincset leltem padlásunk sarkában…
ő fekete pónim…botlok a kantárba..
Gyermekkor édes… ringató barátom,
ó be rég láttalak, örömmel kiáltom..
Póni mellett nagy papírdoboz…,
s benne egy fürge egérke motoz.
A megrágott papírok között mirtuszkoszorú,
voltál szép emléke, most mily szomorú…
Vőlegénye bajusz kötője,
sok apró emléke… mirtusz kitűzője.
Előkerült a rézcsengő, meg a mozsár,
mennyit szidoloztuk ketten és lám…a kedves ón pohár.
Ismerős tárgyak de jó, hogy megleltelek,
hozzám is tartoztok kopottan is szerettelek.
Apró kincsek sorra reám is köszöntek,
nyoma sem volt kérem, a méla közönynek…
Ott időztem tán egész délután…
mert a padlás örömmel látott, s várt reám.
Emlékek ébredtek, s arra késztettek,
tovább már én őrizzem, hiszen féltettek.
.
Amit leltem – Az a Minden –… apró száz…
emlékek, az életünk, a jövőnk,
amire mindenki vigyáz.. .
Ünnep volt nékünk…
Helena
A Nap köntöst terített az alkonyatra,
bíborba burkolta a felhők peremét…
feljebb… az égi mezőn lassult a táncuk…
habokba foglalta a horizont keretét.
És reggelre a fodrok szürkét rajzoltak,
már zordabbra fordul az őszi idő…
Végre vasárnap! Ünnep volt nékünk…
konyhánkban már melegedett a sütő.
Drága Anyám serényen sürögve forgott,
a pirított kenyér illata is szállt…
az öreg láda hátán kuporogtam,
majd csendesen hívott …a reggelid vár.
Öreg kályhánkban pattogott a tűz,
jól megpakolta, csak úgy duruzsolt…
melengettem fázó lelkem-testem,
hiszen egész héten zord hideg volt.
Anyám meleget varázsolt körém …
Még most is érzem kenyere illatát,
öreg bekecsén heverészve néztem…
most is áldom kezét, s fénylő csillagát.
Zene: Blue Waters (Concerto)Ernesto Cortazar.
Csodálattal hallgattam Ernesto Cortazar játékát, elvarázsolt véle.
Köszönet érte a nagy művésznek!
A kék szín a kedvenc színem, s minden ami kék, a víz, a levendula és sorolhatnám tovább…számomra a tisztaságot, az egyszerű letisztult szépséget jelenti.
Nem hivalkodó, engedi, hogy megérintsük a szemünkkel vakító szépségét és üdeségét.
Ez a csodás “kék” concerto, (Blue Waters )egy romantikus történet írására és videó elkészítésére ösztönzött.
Ezzel kívánok Mindenkinek sok szeretettel szép, és romantikus hétvégét,
aki ma kéket álmodott: Helena
Írta, szerkesztette: Helena
Tollamat ma kékbe mártottam, hogy belélegezd a gondolataimat, és a szavaimat.
Mondják, a szerelem őrületét az istenek a legnagyobb örömükben hozták, és a mi világunkat is ez varázsolja egy csodás kertté, vagyis kékben tündöklővé.
Én hiszem a mesét!
Szerelmed adjon szárnyakat..
Helena
Liget mélyén andalogva
ölelgettünk sok-sok fát,
incselkedve bújócskáztunk,
s játszottunk fél éjszakát.
Kéz a kézben lombok alatt
el is csented, ami járt…
vörös ajkam árulkodott,
s anyám a kapuban várt.
Pirultam… mert titkaimat
fürkészte és sejtette…
felnőtt már a leánykája,
ki szívét el is vesztette.
Könnyes szemét rám emelte,
átölelte vállamat,
jól van kislány, rendjén van ez…
szerelmed adjon szárnyakat.
Viharos éjszaka
Helena
Szemeim fáradtan
nyugovóra térnek…
rezdülnek pilláim
szép álmot remélnek.
Dereng a függönyön
csillagos égboltom,
távoli éj- neszek
osonnak… s hallgatom.
Szárny suhan, ág reccsen…
fenyő tüskét hullat,
Hold fényében bagoly
tanulgat… tanulgat.
Csillagfényben fürdik,
s már hívja is anyja,
hatalmas nagy fejét
kevélyen forgatja.
Távol… egy villanás…
ég is öklét rázza…
hatalmas csapással
nyilait cikázza.
Kék virágom…
Helena
Viríts csak virágom,
hervadó tavaszom…
kékség volt tündöklő,
s múlt időm víg napom.
Kertemben virultál
apró kis nevető…
tavaszunk elosont,
s őszünk már közelgő.
Jöjj tavasz… díszíts fel!
Kékséged ragyogjon!
Kicsit még éltesse
hervadó tavaszom.
Nagyon szeretem a virágokat, különösen kedvesek számomra a szerény kis kékségek.
Üde, tiszta színük megnyugtató, s bennük a ragyogó nyári ég színei köszönnek vissza.
Sajnos az ég sem kék örökké, és az örök tavasz sem létezik. Egyszer minden elhervad… a fiatalságunk is… tünékeny kék virág.
Emlékeinkben majd megőrizzük az élet szép és tiszta színeit.
Erről szól a versem….kicsit már én is búcsúzkodom…készülök az őszre.
Zene: “André Rieu-Romance For Clara”
Videós változatát itt láthatod:
