Mindig szerettem levelet írni, hagyományosan. Sok-sok levelet írtam és kaptam életemben, bőröndnyi kincsekkel rendelkeztem, s aztán átválogattam az évek múltával, és csak az igazán fontosakat hagytam meg. Őrizem őket szívem mélyén, s a valóságban is összekötve fiókom mélyén lapulnak. Olykor előveszem, de fájó az emlékek újra olvasása, mert hiába csodás a levél tartalma, egy dologra emlékeztet igazán: hogy rég volt, s az idő elrohant, s véle az élet.
Most is levelet fogok írni, de kicsit másképpen, a mai technika adta lehetőségeit kihasználva.
Meghallottam ezt a csodás zenét, s bennem ezeket a gondolatokat ébresztette:
Egy szép szerelmes levelet gondoltam a zene hátterének.
Nem készítettem el hangos változatban, mert “Csak egy kis levél”
Eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha ilyen helyzetbe kerülnék, s írnom kellene, hogyan tenném, hogyan próbálnám újra éleszteni a szerelmet….
“Mit is írjak, mi fontos és kimaradt…
Hisz ez a röpke élet, úgy elszaladt.
Bár van mire emlékezni, idézni a múltat,
S tán szavaink is olykor megfakultak.
De szívem szelencéjében őrzök még titkokat,
Kibontom hát, és eléd tárom azokat.”
Írta: Helena
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: