A Nő….
Helena
Nő… a neved,
s azok a csöppnyi kicsi gyengéd kezek
simogatóan adni tudó szolgák,
szorgosan ölelnek, lelked is ringatják.
Csókból, édes pecsétet nyom szomjas ajkadra,
csak reád figyel, s omlik már karodba.
Örömöt ad szívből, de olykor birtokol,
mosolyogsz csak csendben, s haja már kibomol…
szemére vágyának homályát teríti,
mert ő a Nő, ki titkát örökkön elrejti.
Bár tudja, jutalma sokszor a kárhozat…
könnyeket-szitkokat sír, pedig nem szabad.
Gyűrött párnái között ékszerként tündököl,
s ha igazán szereted, egy életre elbűvöl.
Viseld, és szolgáld e nemes ékszert…
hisz boldogságod minden gyöngyszeme
reá van fűzve, s benne élsz és létezel…
ő a NŐ, kiért élsz, s a sírig vétkezel.
