Helena szerelmes versei

Mosolyod tündököl…

Helena

Kései órán,
ha rigó dal búcsúzza
a naplementét,
mondd… hallom-e még
sóhajtásod, nyakamat
becézve, vágyón…

Pirkadat rózsái
illatoznak-e nékem,
csókod ígérve,
s ölelsz-e reggel,
ha sürget az óra, hisz
karom  fonódna.

Szemem fátyola
rejt, tiédben a válasz,
pillád, igenlő.
Ujjammal,  ajkad
simítom, mosolyod már
tündököl  nékem.

A Hold ezüst köntöse…

Helena

 Hol zöld koszorú öleli az aranyló mezőket,

Kósza szellő űzi a bolondos felhőket,

S a hegyvonulat kopár csúcsán
Botladozva kúszik, a lemenő napsugár.

Ott majd megpihenünk, Te meg Én
Zöldellő dús lombok lágy ölén,
S a fű selyme, majd gyengéden simogat,
Amott a távolban kicsi ház hívogat.

Ez lenne tán, a boldogság tanyája?
Ablaka csöppnyi, de tárva a világra.
Gyere kedves, fogom a kezed,
Induljunk máris, jó lesz ott veled.

A vén hold már felvette ezüst köntösét,
Csillag ruháját dúsan teríti szét.
A lépcső fokán ülünk kéz a kézben,
S hallgatjuk a neszeket, a sötét éjben.

Reggeli harmatban fürdetjük testünk,
Szaladunk sebesen, hogy patakunk keressük,
Mert halljuk, hogy csörgedez és csobban,
S a görgeteg köveken át is bukkan.

Lábammal lépek  a hűs tajtékzó habokba,
S kapaszkodom egyre két erős karodba,
De rántalak magammal,  oly nagy a sodrás
Kacagunk boldogan, mert lesz folytatás.

Vizes bőrömet csókoddal itatod,
Szeretlek, szeretlek ezerszer, elmondod.
Veled suttogják a zöldellő levelek,
Mit hallani jó, hogy:

Szeretlek Tégedet.

Videós változatát itt hallgathatod és nézheted előadásomban.

Megjegyzés: Ilike és Helena ua. a személy

Édes Hazám!

Helena

Esküdj!
Múltunk könnyei,
nem hiába hullottak értünk.
Új szeleket és tavaszt
zengett hajdan az ifjúság.
Nemzetünk dala,
lángszívűnk  ajkáról kiált:
“Hív a Haza”!

Hol megszülettem,
s takar majd egy kis halom…
Édes Hazám,  Magyarország!
Engedd fejem, majd öledbe hajtanom.

Kettőnk keringője Helena

Jöjj kedves, még repüljünk együtt, a dallamok szárnyán karom ölel, hisz miénk a tánc, e csodás dallam, a mi keringőnk az égig emel.

Hullámzó testünk dallamra mozdul, egymásért szívből muzsikál, légies léptek, s repülök véled, a zene a miénk, csak mireánk vár.

Ha egyszer majd karom gyengül, s fáradtan erőtlenül lehull, emelj fel magadhoz, és segíts.. táncolok véled, míg csillagom kihuny.

Az égi zenekar majd nékem játszik, s fájóan tekintek fentről reád.. Táncolunk újra.. gondolatban, csak még egy keringőt.. suttogja a szám.

A Nő….
Helena

Nő… a neved,
s azok a csöppnyi kicsi gyengéd kezek
simogatóan adni tudó szolgák,
szorgosan ölelnek, lelked is ringatják.
Csókból, édes pecsétet nyom szomjas ajkadra,
csak reád figyel, s omlik már karodba.

Örömöt ad szívből, de olykor birtokol,
mosolyogsz csak csendben, s haja már kibomol…
szemére vágyának homályát teríti,
mert ő a Nő, ki titkát örökkön elrejti.

Bár tudja, jutalma sokszor a kárhozat…
könnyeket-szitkokat sír, pedig nem szabad.
Gyűrött párnái között ékszerként tündököl,
s ha igazán szereted, egy életre elbűvöl.

Viseld, és szolgáld e nemes ékszert…
hisz boldogságod minden gyöngyszeme
reá van fűzve, s benne élsz és létezel…
ő a NŐ, kiért élsz, s a sírig vétkezel.