Tavaszi borzongás
Helena
Tested fáradt… karomban megpihen,
s a fukar idő, őzlábon oson…
Ablakom alatt borzong a tavasz,
lyukas a zsák, de hordja melegét
ez a kis pajzán ravasz.
Kikeleti dalt langy szellő suttog,
örül a virágot fakasztó ág,
s ha olykor felénk zord felhő támad,
issza már áldását, fű, fa, virág.
Pont ötöt üt… s a mutató kiált,
indulni kell, de karom még ölel…
Egy sor teendő vár… feszül a nap,
ketyegő óra, perceket tördel.
Szemem örül, hiszen már látom, az
almafa sorom virágba borult.
Pihensz… és meztelen vállaidon
ragyog a hajnal… csókommal indult.
Messze még az este… horpadt fénye,
majd az égre borul. Vihar készül…
S már karjainkban vad ölelésünk
reménye éled…
giling-galangja vágyunknak kondul.
Félénk szirom az ablakban kacsint…
pihenne kicsit erős válladon,
sóhajommal tovább küldöm: Röpülj!
Vidd csak szellő! Hagyjuk még, szunnyadjon…