Súgd meg…..
Helena
Súgd meg, hogy vársz-e
még, most is reám….
Súgd meg, szomjas az ajkad
minden éjszakán….
Súgd meg, hogy várod-e
a boldog holnapot,
Súgd meg, hogy fájnak-e
könnyeim,
mit múltunk
itt hagyott.
Hangod már
erőtlenné vált halk suttogás,
Nem hallom már többé,
mikor értem kiált.
Csak súgd! Súgd! Súgd
Szívemmel érzem én…
Szükséged van most is Rám,
szerelek mint egykor rég.
Kérlek! Még őrizzük a múló percet,
Hisz velünk egyre csak álmokat kerget
És vigasztalan.
Bennünk él még az – egyszer volt – pillanat,
Mi múlt ködén átderengve, megmaradt.
Nézz rám és őrizd arcom üdeségét,
Hogy szemeidben megleljem önmagam.
Fukar időmnek tűnő ifjúságát,
Keresem olykor, jajongva hasztalan.
Szemed mutatja, mit látni szeretnék…
Múlt kincseit, s mi volt egykor szép emlék.
Nem kopik fénye, hisz drága e tükör,
Mert csak nékem ragyog, s benned tündököl.
Mélyére merülni, magamat látni,
S nem múló éveket számolva szánni…
Benne nem változom, és amit látok
Szemed a tükröm, s én, a te világod.
Voltam kicsiny bimbó, majd nyíló virág…
Most érett rózsa, ki szirmát hullatva,
jajongva kiált.
Színeim koptak, Te a régit látod,
S fülembe súgod:
– Még most is viruló, a te virágod -,
