Helena Rejtem a titkom, meddig sikerül… várok míg szemedre álom nehezül. Osonok ingemben esti fél homályban, gyere – mondod -, kapsz máris utánam. Siklok kezed között, szemed átlát az ingen, átsejlik a homályban csöppnyi kicsi kincsem. Hopp! Megvagy, vállamról omlik muszlinom, rejteném létét, de már nem bírom. Öledbe vonsz… vállamat csókoddal borítod, birtokba veszed az apró fekete titkot. S mondod – nini, ó be gyönyörű -, parányi lencse csak, ennyire egyszerű.