Lelkembe vésted…
Helena
Látod…
az idő szemeim alá
nevető ráncokat hímezett,
s leheleted szóvirágokat
suttog fülembe.
Lelkembe vésed édes szavaid,
csokorba kötve szívemben őrzöm.
Bennem kivirulnak a virágok,
de tápláld, mert szirmuk, könnyen hull.
Őszöm, mint bolyongó
megfáradt fénysugarak,
utat keresnek hozzád szüntelen,
s ha meglelem, újra és újra
ösvényt taposok szívedig.
